A kínaiak már ötezer évvel ezelôtt ismerték a fagylalt korai változatát. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítôszer gyanánt szolgáltatta fel a csaták elôtt, míg Néró császár akár négyszáz kilométeres messzességbôl is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. A hideg édesség sokáig csak a fejedelmi udvarok különlegessége volt, ám az 1700-as évek végén Párizsban már nyolcvanféle fagylalt és szorbet közül válogathattak a vendégek. A magyar fagylaltozás hôskora a reformkor idejére tehetô. Sissi királyné kedvenc fagylaltja az ibolya volt. A hosszú múltra visszatekintô "hideg nyalat" a jelenben is változatlanul ôrzi népszerűségét a fogyasztók körében, remekül beleillik a modern kor étkezési szokásaiba. A nemes és ízgazdag alapanyagok, a gyümölcsök sokfélesége kielégíti az egészséges életmódot követôk igényeit, édes íz utáni vágyát is. Hiszen a hagyományosnak mondott fagylaltok mellett megtalálhatjuk a csökkentett kalória tartalmút, a multivitamint, sárgarépa és narancs egyesítésével a növelt C-vitamin tartalmút vagy éppen az egzotikus magvakkal ízesített készítményeket is. Magyarországon is egyre szélesebb a joghurt térhódítása, mely a cukrászati készítmények mellett a fagylaltkészítést is megérintette: a joghurt alapú és gyümölccsel megbolondított fagylaltok követik a modern étkezési kultúrát. A magyar cukrászok fantáziájának és alkotó kreativitásának köszönhetően a magas minôségű hazai fagylaltkészítmények - legyen az vanília vagy egy még alig ismert, újdonságnak számító íz - helytállnak az európai uniós kihívások közepette is. A kiváló mestereknek köszönhetően nálunk minden fogyasztó élvezheti a hűvös csemege sokoldalúságát és harmóniáját.

Vitathatatlanul itt a nyár. A forróság elől árnyas fák alá, légkondicionált üzletházakba menekülünk. Literszámra isszuk a jéghideg üdítôket, meg persze nyaljuk a fagylaltot. A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt is készítettek fagylaltot hóból, tejből, gyümölcsléből keverve, s némi fűszerrel megspékelve. A hideg csemege az indiaiakat, perzsákat és arabokat is meghódította. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, ugyanakkor Nagy Sándor idején fogyasztása királyi kiváltságnak számított. Néró császár rabszolgáival hozatott jeget a messzi gleccseres hegyvidékekrôl, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölccsel kevert fagylaltféleséget. A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. A világ első nyilványos fagylaltozóját 1672-ben, Párizsban alapította Procope. Habár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett. Olyan történelmi alakok kedvenc helyei közé tartozott mint Voltaire, Rousseau, Diderot, vagy Napóleon. Magyarországon már a XVIII. században elterjedt nyalánkságnak számított a fagylalt, de akkoriban még inkább csak hideg nyalatnak nevezték. A fagylaltgépek eleinte kézi hajtásúak voltak. A jéggel bélelt nagy tartályban forgott egy kisebb: ebben hűlt és keveredett a massza. Ehhez azonban az inasoknak fokozatosan tekerniük kellett a gép karját, és a gyerekek is beállhattak segíteni egy fagyi reményében. A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték – ez fridzsiderként a kész fagylalt tárolására szolgált.